Reviews for Historic Pubs of Belfast - Gary Law - Paperback

The average rating for Historic Pubs of Belfast - Gary Law - Paperback based on 2 reviews is 4 stars.

Review # 1 was written on 2015-11-23 00:00:00 Michael Ortega “És amennyiben a társadalom igazságtalan marad, akkor igenis ütközzön nehézségekbe a kormányzás.” Aki polgárjogi aktivista volt, annak az 1960-as, 70-es évek Amerikája ölég izgalmas éveket biztosított: adott volt egyfelől a határokon belül a polgárjogi mozgalmak forrongó közege, a Martin Luther King által elkezdett Szegény Emberek Kampánya, a határokon kívül pedig a vietnámi háború, ami szintúgy felpaprikázta a kedélyeket. És ne feledjük, ez az időszak nemcsak nekik jelentett jó sok munkát, hanem azoknak is, akik velük foglalkoztak, köztük egy bizonyos Fortas bíró úrral, aki meg is jelentetett egy köbö ötven oldalas írást a polgárjogi mozgalmakról, kifejtve, hogy ezek a kezdeményezések csodásak, tiszteletre méltóak, cukik, mint egy vöröspanda unikornisos alsóneműje, de azért abba kéne hagyni őket. Mert ugye a törvény az törvény. És amúgy is minden jól van úgy, ahogy van. Fortas bíróra persze manapság már a kutya se emlékszik, de írása alkalmat adott Howard Zinnek, aki történészként és aktivistaként is kompetens személynek érezte magát a válaszhoz, hogy elmondja, ami a szívét nyomja. És ez a válasz most megjelent magyarul is. Aminek örüljünk. Örüljünk mégpedig azért, mert Zinn bő száz oldalas reakciója a tiszta logika kristályfényű palotája, és egyben a polgárjogi aktivizmus puhakötésű bibliája is. Tökéletesen élvezhető a megválaszolt tanulmány ismerete nélkül is, mert bár egy nagyon is konkrét szövegre reagál, de a reakció maga egyetemes, és azóta is gyakran felmerülő konzervatív kétségekre ad adekvát választ. Fortas bíró szövegének veleje ugyanis az volt, hogy a törvények az erkölcs megnyilvánulásai, amelyek önértékkel bírnak – következésképpen a törvényszegés, még ha jogosnak tűnik is, magát az erkölcs szövedékét roncsolja, és a káoszba vezető utat kövezi ki. Zinn viszont fogja magát, és ezt az állítást (és mellesleg Fortas majd összes állítását) imponáló magabiztossággal cincálja szét, mint valami papírzsebkendőt. Felhívja a figyelmet, hogy az emberi jogok és az állami törvények nem feleltethetőek meg automatikusan egymásnak – ha így volna, el kéne fogadnunk a nürnbergi bűnösök védekezését, miszerint ők csak a hatályos birodalmi törvények alapján cselekedtek. A törvény ugyanis nem valaminek az „eleve elrendelt” lepárlódása, hanem emberi produktum, és mint ilyen, nem feltétlenül tökéletes. Pláne ha figyelembe vesszük, hogy jellemzően olyan emberek alkották, akik maguk a hatalom és az előjogok birtokosai, és így módjukban áll olyan törvényeket keresztülvinni, amelyek megőrzik számukra ezeket a hatalmakat és előjogokat. A jól működő demokráciának következésképpen egyenesen szüksége van a polgári aktivizmusra, mert ez biztosítja, hogy a törvényhozásban közvetlenül részt nem vállalók is hallathassák a hangjukat, és akár önkorrekcióra kényszerítsék a kormányzat túlhatalmát. Az meg külön imponáló, ahogy Zinn kijátssza Fortas ellen az USA legnagyobb bűnét. Ugyanis Fortas szerint az egyén nem szegheti meg a törvényt még egy jól körülhatárolt probléma elleni tiltakozás folyamán sem, tehát nem foglalhatja el – birtokháborítást elkövetve – a napalmot gyártó vegyiüzem irodaházát, a cég eljárása ellen tiltakozva. De ha ezt el is fogadjuk, akkor maga az Egyesült Államok milyen jogon vethet be napalmot, megszegve ezzel az általa aláírt ENSZ-egyezményt? Törvényt sért az állam is, ráadásul közel sem olyan jól körülhatárolt célok érdekében, és eljárása során sokkal nagyobb veszélynek tesz ki civileket, mint amilyen veszélyt egy nyüves irodaház ideiglenes elfoglalása jelent. Hogyan magyarázza meg Fortas ezt az anomáliát, hogy a kormány megtehet valamit, az állampolgár viszont nem? Sehogy. Akkor viszont ne beszéljen arról, hogy a törvények valamilyen erkölcs szublimációi – nem, legyen őszinte. A törvény is csak erő dolga. Erőteljes, lendületes, jól összeszedett fejtegetés. Mind érveléstechnikai értelemben, mind a polgárjogi mozgalmak működését illetőleg csemege az agynak, azok számára pedig, akik szívesen megnehezítenék egy adott – közelebbről meg nem határozott – kormányzat életét, egyenesen kötelező olvasmány.

Review # 2 was written on 2018-02-24 00:00:00 Nate Parrish Howard Zinn történész 1968-ban rap párbajra hívja B̶r̶e̶t̶t̶ ̶K̶a̶v̶a̶n̶a̶u̶g̶h̶ Abe Fortas legfelső bírót a polgári engedetlenség témakörében. Öt csillagos szöveg, mert egyszerűen van megfogalmazva és logikusan felépítve, miközben végig higgadt marad – egy politikai vitairatnak ilyennek kell lennie. Zinn élesen elválasztja egymástól az államot és a társadalmat, mondván, érdekeik és lehetőségeik különbözőek. Az államnak összehasonlíthatatlanul több lehetősége (anyagi erőforrások, média, erőszakszervezetek, törvények) van érdekeinek megfelelően cselekedni, mint egy mezei könyvmolynak. Demokrácia ide vagy oda, bizonyos helyzetekben az egyszerű polgár nem tud törvényes és békés úton nyomást gyakorolni az államra. Attól még, hogy x évenként egyszer elballaghat a szavazóurnáig, nem sokat tud tenni akkor, ha törvényes úton elüldöznek egy egyetemet vagy ledarálnak egy akadémiát, netán beszántják az alkotmánybíróságot. A petíciókat, úri tüntiket, sajtótájékoztatókat, ultimátumokat megfelelő hatalomkoncentráció esetén könnyen figyelmen kívül hagyhatják. Ilyen esetekre találták ki a polgári engedetlenséget (épületfoglalások, ülősztrájkok, ablakbetörések, spontán táborozgatások köztereken), amely abból az egyszerűnek tűnő, de idehaza mégsem túl elterjedt felismerésből táplálkozik, hogy a demokrácia minden nap zajlik, nem x évente egyszer történik meg. Zinn számos példát hoz békés és kevésbé békés módszerekre és az elméleti alapozással sem adós. Különösen érdekes és vitára ingerlő lehet az erőszak alkalmazásáról szóló fejezet, hiszen ez minden tüntetés kínos dilemmája.